Chip-chup csodák: tévhitek és tények a mikrochipről

A 2013. januárjától életbe lépő kötelezettség miatt (az Állatvédelmi Törvény módosításai alapján minden kutyába kötelező mikrochipet tetetni) a sajtó és a közösségi média hangos a chipezésről szóló cikkekről, véleményekről. Főleg a szolgáltatás ára (a törvényben maximalizálták a  chipezés árát 3500  forintban) kavart nagy port. Kinek túl sok, kinek túl kevés, attól függően, a fecskendő melyik oldalán áll az illető. Én meghagyom az árról való vitákat másoknak, inkább lerombolom a chipezéssel kapcsolatos tévhiteket és városi legendákat. Ja, és persze nem csak kutyásoknak érdekes – macska, görény is abszolút érintett, csak nekik még nem kötelező.

Nézzük tehát, mik terjednek a köztudatban, illetve milyen kérdések merülnek fel!

1. Elnevezés

Helyesen: mikrochip, ejtsd: mikrocsip.

Amiket hallottam/láttam eddig:

  • mikrócsipp
  • csipsz
  • mikrocsipetke
  • csipi
  • megcsipszezi

2. Hogy néz ki és mekkora a chip?

Olyan alakú, nagyságú és formájú, mint egy hosszabb rizsszem. Ez a kis cucc biztosítja, hogy ha kedvenced elkóborol, vissza tudják juttatni majd hozzád! A hogyanról később.

3. Hova teszik be?

Egyezmény alapján Európában mindenhol a nyak bal oldalán, a felső 1/3 és 2/3 határán, a bőr alá kerül a chip. Nem szokott betokosodni, sem elmozdulni, kézzel ritkán tapogatható csak ki. Egyszerűen csendben elvan ott, ahova behelyezték, és nem zavar senkit. Különösen a kedvencedet nem.

Tacskó nyakához tartott leolvasószerkezet kiírja a kutyus chipszámát

4. “Csíp-e” a chip?

A mikrochip behelyezése nem rosszabb élmény a kutyának (vagy macskának, görénynek akár), mint egy átlagos oltás. Olyan jól van kiképezve a tű, amivel beadjuk, hogy a lefogás ellen sokkal inkább szoktak tiltakozni az állatok, mint amikor megtörténik maga a beadás (pedig látványra elég riasztó egy gazdinak, hiszen elég nagy dolgot kell vele bejuttatnunk bőr alá). Hogy ezt honnan tudom ilyen biztosan? Nos, egy négylábú aztán nem játssza meg magát! Ha fájna, akkor mi, állatorvosok kapnánk hideget-meleget… 🙂

Berakás után többet nem okoz gondot, nem zavarja az állatot. A kapszula anyaga abszolút szövetbarát, így sem allergiás reakció, sem kilökődés, sem elfertőződés nem várható.

5. Mi jelzi ki, hol jár a kutya, ha megszökik?/Ebben van egy GPS?

Nem, sem GPS, sem jeladó. Illetve annyi a jeladó része, hogy a megfelelő leolvasóval kb. 5-10 cm-ről le lehet olvasni azt a 15 jegyű kódszámot, aminek segítségével egy adatbázisból ki lehet keresni a hozzárendelt adatokat.

terkep

6. Aki leolvassa, látja az adataimat?

Nem. A 15 jegyű számot látja, amelyhez az állat és a tulajdonos adatait hozzárendeli a regisztráló állatorvos, vagy a MEOE a PetVetData nevű adatbázisban. Ha már chipelve van a kedvenced, megnézheted itt: wwwPONTpetvetdataPONThu . Ha nem vagy állatorvos, nem fogsz látni mást, mint az állat alap adatait (chipszám, név, faj, fajta). A többi adathoz (tulajdonos elérhetőségei) csak a regisztrált állatorvosok férhetnek hozzá. Mi értelme ennek az egésznek? Egyrészt nem láthatja akárki az adataidat, másrészt viszont ha elvész a jószágod, a megtaláló el kell, hogy vigye egy állatorvoshoz ahhoz, hogy rád találjanak. Saját esetem volt, amikor a rendelőnkbe behoztak egy kutyust, amelyik betévedt egy nagykövetség kertjébe, mi megnéztük az adatbázisban. Szerencsére benne volt (akkor még közel sem volt kötelező a chip), felhívtuk a tulajt, és kb. fél órán belül otthon volt a kis szökevény. Na, erre jó ez az egész.

7. El tud romlani?

Ennek a valószínűsége minimális. Az én praxisomban még nem fordult elő olyan, hogy ne működött volna egy chip – legfeljebb a leolvasó volt hibás, vagy épp merült le az eleme. Magában a chipben semmi mozgó alkatrész nincs, áramforrásra sincs szüksége. A kis kapszula egy apró antennát tartalmaz, és magát a mikrochipet, amely a kódot tartalmazza. Nem sugároz, csak a leolvasóval kommunikál – annak rádiójeleire válaszul adja a már említett 15 jegyű kódszámot.

8. Ez a chip csak kutyának jó?

Nem. Ugyanezt a fajta mikrochipet használják bármely állatfaj megjelölésénél. Mi ebeken kívül még cicákba és görényekbe szoktuk elhelyezni, de használják papagájok, teknősök, egyéb egzotikus állatfajok egyedi azonosítására is. Ezért is nem kell aggódni, hogy “túl nagy” – ha belegondolsz, még egy kölyök csivava is nagyobb, mint mondjuk egy közepes méretű papagáj.

9. Mennyi idős állatba lehet betenni?

Kölyökkutya portré - neki is kötelező már a chip 2013. januártól

A szabályozás úgy szól, hogy jelenleg minden 4 hónapos kort betöltött kutyát kötelező ellátni mikrochippel. Sokkal hamarabb nem érdemes, én minimum 2 hetes kort mondanék, de inkább később. A lény

eg, hogy maximum 4 hónapos korban már benne legyen a chip. Macskánál, görénynél lehet később is, mondjuk fél éves korban.

(Elvileg egyébként akár 1 naposan is megoldható a megjelölés, de én nem javaslom – kicsit hadd “szedje még össze magát” az állat.)

10. Eltávolítható-e a mikrochip?

Normál esetben nem. Az állatorvos, aki ilyet tenne, az engedélyével játszik, ha pedig nem állatorvos próbálkozik, akkor az az illető törvényt szeg.

Persze ha valamilyen oknál fogva elfertőződik, vagy valami miatt sérülést szenved azon a tájékon az állat, akkor nyilván lépni kell, de ez  esetben új chipet kell behelyezni, és rengeteget adminisztrálni a nyilvántartás felé. Én még nem hallottam ilyenről, kollégák körében sem.

11. Ha elpusztul az állat, átrakható-e másikba a chip?

Borzasztó kérdés, előre is bocsánat érte, de sajnos hallottam már elhangzani. Tehát a válasz: nem, semmiképp nem használható újra egy használt mikrochip. Higiéniai, etikai és adminisztrációs okokból sem. A chipet berakó, fecskendőszerű applikátor is egyszer használatos, minden chiphez egy jár.

12. Előfordulhat, hogy egy kutyában két chip legyen?

A Törvény szerint minden, az állatorvoshoz beérkező kutyát ellenőrizni kell, van-e benne mikrochip. Mivel gyakorlatilag nulla a valószínűsége, hogy a leolvasó készülék ne találja meg a behelyezett chipet, így egyetlen állatorvos sem tenne be egy másodikat.

13. Hogyan ellenőrzik, hogy működik-e a chip?

Olyan viszont előfordul, hogy valamelyik mikrochip gyári hibás, és nem adja ki a megfelelő kódot. Erre azonban hamar fény derül – még a beültetés előtt, mert az is a folyamat része, hogy az állatorvos a még bontatlan csomagolású chipet ellenőrzi a leolvasóval.

14. A kutyának kötelező, de van-e értelme chipelni a macskámat/görényemet?

görénykölyök kinéz egy kiskádból

Igen, mindenképp. Minden olyan állatnak ajánlott a mikrochip, amelyik kijárhat, vagy viszik sétálni. De még a szobában lakó cicáknál sem baj, ha van, hiszen sosem lehet tudni – megijedhet valamitől, kiesik egy ablakon, és máris elveszetté lehetne nyilvánítani. Ha viszont van chipje, ugyanúgy kikereshető az adatbázisból, mint a kutyusok.

Csak náluk még nem tették kötelezővé az egyedi azonosítást. Valószínűleg azért, mert nehezebb lenne nyomon követni (kutyáknál már építhetnek a veszettség elleni oltás adatbázisára).

15. Mi van, ha mégsem tetetek chipet a kutyámba? Egyáltalán megtudja ezt valaki?

Aki nem tetet mikrochipet a 4 hónapos kort betöltött kutyájába, az törvényt szeg. Másrészt meg elég könnyű rájönni, mert minden állatorvosi vizsgálat alkalmával ellenőrizni kell a transzpondert (ez a chip másik neve). Vagy ha csak megharap valakit vagy egy másik állatot a kutyus, már bajban kerül a gazdi, mert azonnal beindul a hatósági gépezet. De van olyan önkormányzat már Budapesten, ahol szúrópróbaszerűen ellenőriznek a közterület-felügyelők.

Aki nem chipezteti be a 4 hónaposnál idősebb kutyáját, akár 45.000 Ft szabálysértési bírsággal sújtható 2013. januártól.

Már csak ezért sem javaslom senkinek, hogy “elbliccelje” a megjelölést. Tudom, divat most hőzöngeni, hogy kötelező, meg pénzbe kerül, de hidd el, összességében ez egy nagyon jó kezdeményezés! Véleményem szerint a vesszőparipám, a felelős állattartás alapja az egyed beazonosíthatósága, és jelen pillanatban erre a mikrochip a legjobb megoldás.

Aki jogszabályt szeretne ezekkel kapcsolatban olvasgatni, annak javaslom ezt.

…és végül egy jópofa kiírás egy állatorvosi rendelő ajtaján – csak a miheztartás végett 😀 :

Vicces szöveg egy vidéki rendelő ajtaján a chipek áráról

***

Itt pedig a Magyar Állatorvosi Kamara által kiadott tájékoztató az állattartók számára.

Nagyjából úgy érzem, lefedtük a legfőbb kérdéseket és tévhiteket… Vagy neked még van valami, ami nem tiszta?

***

Érdekelnek az állatokkal kapcsolatos cikkek?

Akkor lépj be Te is a VitaPet Klubba, és nem maradsz le a legfrissebb cikkeinkről, programajánlóinkról. A Klub ingyenes, sőt, aki belép, ajándékként letöltheti a Kutya-macska elsősegély e-jegyzetet. Ha érdekel, kattints ide!

 

 

 

About Dr. Demjén Zsófia

Dr. Demjén Zsófia vagyok, állatorvos, állategészségőr.
This entry was posted in Kisemlősök, Kutya, Macska, Mikrochip and tagged , , , . Bookmark the permalink.

24 Responses to Chip-chup csodák: tévhitek és tények a mikrochipről

  1. Tisztelt szerző!

    Félreértés ne essék, tetszik a leírás.
    Építő jellegű kritikának szeretném szánni, hogy azt a hibát látom a cikkben, amivel nagyon sok cikkben találkozhat az ember, ha az interneten keresi az igazságot és sajnos pontosan ez a hiba teszi hiteltelenné a cikkek nagy részét, akkor is, ha az állításai igazak.
    Hiányoznak a hivatkozások, a források, amire az olyan véleményét alapozza, hogy pl.: a chip anyaga abszolút szövetbarát, stb.
    Pontosan most találkoztam néhány cikkel, amelyek azt taglalják, hogy a mikrochip fokozhatja-e a rák kialakulásának esélyét.
    http://www.naturalnews.com/030108_microchips_animals.html
    magyar oldal:
    http://forum.allatvilag.net/index.php?/topic/35-microchip-macskaknak/

    Szóval szerintem azért a tudományos cikkekre nem ártana hivatkozni, hogy ne csak egy vélemény legyen ide kiírva.
    pl.: Microchip-Induced Tumors in Laboratory Rodents and Dogs:
    A Review of the Literature 1990–2006
    http://www.chipmenot.org/pdfs/P074.pdf

    Minden jót!

  2. Dr. Demjén Zsófia says:

    Tisztelt Katona István!
    Örülök, hogy tetszik a cikk. A kritikát pedig nagyon köszönöm – jogos!
    Nagyon érdekes témát vetett fel, mindenképp utánanézek, mert engem is érdekel (még nem találkoztam ezzel a felvetéssel).
    Hogy mire alapozom a kijelentéseimet? Általában a tanulmányaimra, konferenciák előadésanyagaira, a gyártók leírásaira (persze, ez gyanús lehet, mert nyilván nem húznák le a saját terméküket, ugyanakkor azért nekik kötelező tudományos vizsgálatokkal igazolni a kijelentéseiket, főleg új termékek esetén), valamint – messze nem utolsó sorban – a saját, állatorvosi praxisbeli tapasztalataimra. Nyilván ez nem minősül tudományos igényű bizonyításnak, de józan paraszti ésszel nézve a dolgot, azt hiszem, kijelenthetem, hogy igencsak feltűnt volna, ha az általam és közvetlen kollégáim által beültetett többszáz mikrochip berakása után két éven belül a kutyák 10%-a a chip mellől kiinduló sarcomával tért volna vissza… Valójában még sosem találkoztam a chip körül kialakuló gyulladással vagy más, komolyabb reakcióval, úgyhogy ez azért – legalábbis számomra – elég biztató addig is, amíg a szakirodalmat meg nem nézem. Az egész honlapom és webáruházam alapkoncepciója az, hogy senkire nem szeretnék semmit feleslegesen rásózni, és nem árulok semmit, amit a saját állataimnak ne adnék magam is jószívvel. A kiskutyámnak annak idején én magam helyeztem be a mikrochipjét, amikor még fel sem merült, hogy valaha kötelező lesz. Gondolhatja, hogy nem tettem volna meg, ha nem bízom 100%-ig a chip szövetbarát kialakításában!
    Egy szó, mint száz: utánanézek természetesen, amint tudok. Ha más cikkekkel kapcsolatban is felmerülnek gondolatai, kérem, írja meg, mindig szívesen veszem a gondolatébresztő, építő kritikákat és a kérdéseket.
    (Azt azért nem ígérem, hogy ezentúl minden cikkemhez tudományos hivatkozásokat fogok társítani, mert egyrészről ez rengeteg időbe telne, másrészről pedig nem is célja a honlapnak ez a fajta tájékoztatás – ha úgy tetszik, akkor a cikkek az én véleményemet tükrözik, ezt adom közre szeretettel olvasóim segítségére, hogy kisállataik egészségével kapcsolatban tájékozottabbak legyenek: mintha mondjuk a rendelőben érdeklődnének egy téma felől, csak így hatékonyabb, mert nem csak egyenként hallgathatják meg.)
    Még valamit javítok, amre az Ön megszólításából jöttem rá: a cikkeket mind én követtem el, mégis valahogy az a beállítás volt a honlapon, hogy közzétette: VitaPet.hu. Ez így személytelen és értelmetlen, ezért elnézést utólag is, most, hogy észrevettem, tremészetesen javítom (eztán aláírok minden cikket).
    Mégegyszer köszönöm!
    Üdvözlettel,
    dr. Demjén Zsófia
    állatorvos, ‘online állategészségőr’
    http://www.vitapet.hu

  3. Dr. Demjén Zsófia says:

    Tisztelt Katona István!
    Megnéztem tüzetesebben a hivatkozott cikket (mármint azt, amelyik hiteles, nem csak egy fórumbeli felvetés).A cikk szerint a rágcsálók és a kutyák érzékenyebbek az idegen testre, mint más állatok és gyakrabban reagálnak tumorra.
    Ugyanakkor a világban 1990 és 2006 között chipezett állatok esetében mindössze két kutyánál írtak le daganatot.
    Ez a mikrochipezett kutyák számával (többszázezer, ha nem milliós nagyságrendű) összehasonlítva ezt a két esetet, kijelenthető, hogy a mikrochip semmiféle daganat kockázatot nem jelent. Vagyis a chipezetlen kutyákban is ugyanennyire gyakori lehet ez a típusú daganat. Ha esetleg valakit eddig ez tartott vissza attól, hogy állatát chipeztesse, akkor nyugodtan megteheti.
    Üdvözlettel,
    dr. Demjén Zsófia

  4. Tóth Henrietta says:

    Tisztelt szerző!

    A cikkel kapcsolatban arra lennék kíváncsi,hogy vadászgörények számára kötelező-e a chip?

    Köszönettel: Tóth Henrietta

    • Dr. Demjén Zsófia says:

      Kedves Henrietta!
      Csak akkor kötelező, ha külföldre utazik vele. Ez esetben mikrochipes megjelölés és állatútlevél (petpassport) szükséges.

      Üdvözlettel,

      dr. Demjén Zsófia

  5. Murvai Mariann says:

    Tisztelt Demjén Zsófia!

    A cikkben nem olvastam a chip regisztrálásáról. Szilveszter után több helyen olvastam, hogy a talált kutyákban ugyan volt chip, de nem volt regisztrálva. Megnéztem a fent említett linken a mi kutyáinkat, és az egyik szerepel, a másik viszont nem. Előbbi menhelyről van, de már az általunk adott néven szerepel- gondolom akkor a többi adat is stimmel. Viszont a másikat a (pici község lévén házhoz járó, rendelő nélküli) helyi állatorvos chippezte, majd felírta az adatainkat. Azt hittem ez elég, hogy a kutyusunk szerepeljen a rendszerben…. de mégsem. Nem kellene ilyenkor automatikusan regisztrálni is őket? Ilyenkor mi a teendő?
    Köszönettel:
    Murvai Mariann

    • Dr. Demjén Zsófia says:

      Kedves Mariann! A chipet beültető állatorvos feladata a regisztráció. Előfordul, hogy elírunk egy számot, akkor már nem látszik a keresés alapján. Olyan is lehet, hogy elkeverjük a papírt, elfelejtjük regisztrálni – igen, mi, állatorvosok is emberből vagyunk. Ilyenkor az a megoldás, hogy szól a kollégának, hogy nem találja a petvetdatán a kutya adatait, legyen szíves, ő is ellenőrizze.

      Üdvözlettel,

      dr. Demjén Zsófia

      • Murvai Mariann says:

        Köszönöm a választ!
        Persze,hogy ember az állatorvos és csak az hibázik, aki dolgozik! Ezért is örülök, hogy megtaláltam ezt a cikket, mert így kiderült ez. Sajnos nem eléggé ismert a petvetdata, hogy a gazdik ellenőrizhessék, hogy minden rendben van e. Mert így könnyen korrigálható lenne az ilyesmi.

  6. Kata says:

    “Valóban nem mozdul el”, csak egy ismerősöm kutyájának már centikkel arrébb van, másik ismerősöm kutyájának kijött a bőre alól,ezért műteni kellett a kutyát,amit a kutya majdnem nem élt túl ,komplikációk miatt. Egyébként meg kérdés,hogy pár év múlva nem e derül ki ,hogy káros ,elvégre mégiscsak egy idegen anyag . Ezen kívül kétlem hogy ez az egész chipezéses történet azért van hogy a elveszett kutya hazajusson,ez csak pénzlehúzás . Ha valaki nem tud vigyázni a kutyájára ,az szégyellje magát. 20 éve van kutyám,soha nem veszett el egyik sem és nem is fog . Ezzel a chipezéssel meg úgy érzem,mintha egy kódos termék lenne a kutya. Sokkal több értelme lenne ,ha végre az állatvédelmi törvény lenne ennyire szigorúan betartva !

    • Dr. Demjén Zsófia says:

      Kedves Kata!

      Amióta kötelező a mikrochip beültetése, azóta nyilván sokszorosára nőtt a beültetett chipek száma, ezáltal az ezzel kapcsolatos problémák is gyakrabban előfordulnak.
      Azt, hogy centikkel odébb van egy chip, nem gondolom problémának – valószínűleg ott rögzült. A másik ismerősének a kutyájánál nem teljesen értem, miért kellett műteni. Ha kiesett a chip – ilyen előfordul -, akkor miért kellett megműteni?
      Pár év múlva kiderülhet róla, hogy káros? Ennek továbbra is igen kicsi a valószínűsége. Én azóta sem találkoztam olyan esettel, amikor mondjuk gyulladás vagy daganat lett volna egy mikrochip környezetében – mármint olyan, ami egyértelműen kapcsolható hozzá. Pedig azért a szervezet ugyancsak szokott tiltakozni a káros anyagok ellen – megpróbálja elhatárolni, kilökni.
      Nálam az elmúlt évben 6 esetben fordult elő, hogy behoztak chipezett, elveszett állatot – nekem azért elég jó érzés volt értesíteni a tulajdonosát. Nagyszerű, hogy Ön így tud vigyázni a kutyájára – nekem sem veszett el sosem a kutyám -, de ettől még nem kellene elmarasztalni mindenkit, akivel ilyen előfordul. Egyrészt nem tudhatjuk minden esetben, mi áll a háttérben, másrészt pedig nem csak elkóborolt kutyákról van itt szó. Volt olyan eset is, ahol zárt kertből lopták el a kutyust, és a mikrochip miatt tudtuk visszajuttatni a gazdájához. (Nem beszélve arról, hogy ez visszatartó erő is az ilyen elkövetőknél, hiszen egy mikrochip eltávolítása nem egyszerű.)
      Az állatvédelmi törvény szigorúbb betartatása pedig szerintem álom, amíg még minden 10. kölyökkutya érkezik csak a rendelőbe chipezve, 8 hetesnél idősebb korban, szerződéssel eladva. Pedig ez kötelező lenne, és nem is lenne annyira nehéz betartatni, mint sok más szabályt…
      De természetesen értem a rossz érzését a chippel kapcsolatban – remélem, sikerült kicsit enyhíteni azért.

      Üdvözlettel,

      dr. Demjén Zsófia

    • Galgóczi Judit says:

      Tisztelt Kata!
      Teljes mértékben egyetértek,a chip káros és fájdalmas.
      A szívem majd megszakad,hogy a Drágák életét kockáztatni kell,és ezzel a kis lelküket összetöröm,csalódást okozok,mivel Ők sose ártanának.

      Tisztelettel:
      Galgóczi Judit

      • Gábor says:

        Na ez az ötezres tarifa. 😀

        Nekem mind a három macskámban chip van, pedig nem is járnak ki, de pont azért, amiért Zsófi elmondta. Ja, és én fogtam le őket a chip behelyezésnél, így egészen biztosan tudom, hogy nem okozott nekik nagyobb kellemetlenséget, mint egy sima évenkénti oltás.
        Nagy az Isten állatkertje, de az emberek közül is elég sok lakik benne. 🙂
        Jobbulást!

  7. Takács Péter says:

    Üdvözlöm! A kötelező mikrochipet mi is beültettük a törpetacskónkba. Kb. 1 év múlva vittük oltásra és nem lehet leolvasni. Elromlott! Kézzel ki lehet tapintani, az oltási könyvben is bent van a szàm. Mi ilyenkor a teendő? Újra ültettessük be 3500 Ft-ért? Erre nincs garancia? Köszönöm válaszát

    • Kedves Péter!
      Ritkán, de előfordul ilyen. Én ilyen esetben próbálom egy másik chipleolvasóval is ellenőrizni. Ha ez sem segít, akkor készítek róla egy röntgent, ha igazolható, hogy helyén van a chip, és nem működik, akkor jelenteni kell a nyilvántartónak (petvetdata), majd új chipet betenni, és regisztrálni a kutyust.
      Garancia nincs, esetleg a gyártóhoz fordulhat az állatorvos.
      Én az általam betett chipet díjmentesen pótlom, de ez nem mindenhol szokás.

      Üdvözlettel,

      Dr. Demjén Zsófia

  8. 20.ker. Árvácskák says:

    Kedves Dr. Demjén Zsófia!
    Szeretném megköszönni, számomra értékes/hasznos cikkét! Külön respekt, hogy az Ön által beültetésre került chipet díjmentesen pótolja! Felmerült bennem 2 kérdés, nem a cikk alapján, de nem is kaptam rá egyértelmű választ, mivel nem lehet mindenre kitérni 🙂 Első kérdésem: Létezhet olyan balesetből származó peches ütődés, mely károsíthatja a chipet, illetve valóban lehetséges, hogy fogóval szétroppantják? Második kérdésem:Valóban lehetetlen bebizonyítani, hogy a kutyus hozzám tartozik, amennyiben tételezzük fel az általam betetetett chip nem érzékelhető és más új chipet rakat bele?
    Köszönöm előre is válaszát! Tisztelettel: Marczi Károlyné

    • Kedves Marczi Károlyné!
      Szerintem kb. a lehetetlennel határos valószínűségű, hogy olyan baleset legyen, ahol a chip eltörik. Nem kemény alaphoz ütődik, tehát ha már akkora az ütés (pl. autó), akkor szerintem a kutyus előbb hal bele, minthogy a chip károsodna. Fogóval összeroppantani? Hát, ahhoz azért sok mindennek össze kell jönnie. Pl. érezhető legyen a bőr alatt, hol is a chip (gyakrabban nem érezhető, mint igen), másrészt pedig be kellene altatni hozzá a kutyát, mert ez azért igen fájdalmas lehet, ha így bőrön át próbálkozik valaki. Szerintem nem reális, hogy ilyet tegyenek.

      A másik kérdésére a válaszom: a chip nem bizonyító erejű. Hiába tesznek bele új chipet, az nem igazol semmit. Fényképekkel, tanúvallomásokkal lehet igazolni, hogy az Öné egy kutya vagy sem. De a legeslegbiztosabb bizonyíték az orrtükörlenyomat lenne, mert ez egyedi, mint embereknél az ujjlenyomat. Csak hát ki őrizgeti a kutyája orrlenyomatát a fiókban??

      Üdvözlettel,

      Dr. Demjén Zsófia

  9. Gábor says:

    Kedves Zsófia!

    Azt szeretném kérdezni, hogy van-e arra valami protokoll, hogy ha az utcáról begyűjtenek egy akármilyen állatot, akkor – ha jó esetben orvoshoz kerül -, az orvos első dolga, hogy lecsekkolja a csipppppet 🙂 (illetve először a meglétét)
    Azért kérdezem, mert egy elveszett cicát, aki esetleg már napok óta kóborol kint és a nyakörv is lekapcsolódott róla, koszos és csapzott, mennyire vesznek “komolyan”, mennyire gondolják, hogy “csak egy kóbor macska”, különösen az egyszerű házimacska kinézetű állatok esetén. Nyilván egy 15 kilós Maine coon vagy egy perzsa gyanút kelt, hogy esetleg elveszett.

    Köszönöm a választ!

    • Kedves Gábor!
      Sajnos erre nincs semmiféle kötelezettség vagy előírás. Mi szoktuk ellenőrizni a chip meglétét, de valóban ilyen esetben – nyakörv nélküli, esetleg koszos, napok óta kóborló, lesoványodott cica – nem ez az első, amire gondol a legtöbb állatorvos…
      Kutyánál kötelező (elvileg), chip nélkül az életveszély elhárításán kívül nem is végezhetnénk semmilyen beavatkozást az ebeken. De hát ugye amíg macskánál nem kötelező a chip – és jó eséllyel nem is lesz soha -, addig ez nyilván nincs is előírva.
      De ettől még, ha van ilyen cica, akkor a tulajdonosnak érdemes felkeresni az állatorvosát, és beíratni vele a petvetdatás adatlapra, hogy keresik. Én a név mellé szoktam írni, mert az azonnal látszik akár állatorvosi hozzáférés nélkül is (a megjegyzés rovatnál csak állatorvosi belépés után látszik).
      Üdvözlettel,

      Dr. Demjén Zsófia

  10. Vas István says:

    Tisztelt Doktornő!

    A következő ügyben érdeklődnék: adott egy 10 éves cica. 4 hónappal ezelőtt elkezdett fájni neki a foga. Legalábbis az állatorvosunkkal együtt ínygyulladásra gyanakodtunk. Kapott is rá kenőcsöt, de nem javult. Sőt, bedagadt az állkapcsa. Enni is csak úgy tudott -és azóta is úgy tud- hogy leturmixoltuk neki a kaját…Ekkor szájüregben lévő tályog lett a diagnózis. Kezelve lett, de nem javult, és a duzzanat egyre nőtt, úgyhogy megröntgenezték a cicát. Ez alapján egy elég csúnya daganatot diagnosztizáltak. Csontdaganatra gyanakodnak, ezért mintát is vettek. Megjött az eredmény: nem találtak rákos sejteket, ennek ellenére továbbra is az említett daganatra gyanakodnak, de -állításuk szerint-előfordulhat, hogy rossz helyről vették a mintát. Így megismétlik csütörtökön.
    Itthon -a röntgenképet nézve- feltünt nekem egy dolog: a képen a macska az oldalán fekszik, és felülről lett röntgenezve. A chip a nyakában van, de a csigolyák alatt, és nem felett…Úgy képzelje el, hogy ha ember lenne a röntgenképen, oldalról, akkor az ádámcsutka helyén lenne a chip… elöl… Hanyattfekvésben is röntgenezve van a macsek: a daganat alatt pár cm-re található a chip…
    Ön szerint elképzelhető, hogy a chip elvándorolt, és okozott ott valamit?
    A cicának egyébként semmi baja: dagaszt, vadászik, játszi, eszik, szép a szőre. Pedig közel 4 hónapja kezdődött a “fogfájás”.
    csütörtökön megyünk mintavételre, és ott is felvetem a kérdést. De jó lenne tudni, hogy van-e ráció abban, amire gondolok.
    Előre is köszönöm!

    • Tisztelt Vas István!

      A mikrochipet Magyarországon egyezményesen a nyakbőr alá, a nyak bal oldalára ültetjük. Az esetek egy részében (nem végeztem kutatást, de saját tapasztalat alapján ez úgy 5 % alatt van) elvándorol. A leírása alapján azonban az Ön cicájában jó helyen van.
      Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy csontdaganatot nem okozott, illetve semmilyen daganatot pár centiméterre a jelenlegi helyétől. A foga(ka)t teljesen eltávolították az érintett részeken? Én inkább egy valami által fenntartott gyulladásra gyanakodnék (foggyökér, idegentest), de persze nem szeretnék így a távolból okoskodni.
      Üdvözlettel,
      Dr. Demjén Zsófia

      • Vas István says:

        Köszönöm a gyors választ!
        Fogakat nem távolítottak el, végül ott nem találtak problémát.
        Arra gondoltam, hogy esetleg a chip valamit ott irritálhatott, és ezért gyulladhatott be. Bíztam benne, hogy nem jó helyen van a chip, hiszen az összes röntgenképen, amit a neten találtam, a chip az állat hátsó felén, a gerinc mögött van… de hát az ember ilyenkor keresi a kapaszkodókat.
        Mindenesetre köszönöm a választ, holnap megyünk mintavételre, talán többet tudunk majd…

  11. Kőhegyi Gergő says:

    Hát, bocsánat a kifejezésért, de megáll bennem a sz*r ha még egyszer valaha meghallom, hogy “akkor még nézzük meg a kutyus chip-jét jó?”

    A Bellában már legalább három nyomorult chip van, és még eddig egyik sem jelzett a közvetlen behelyezést követő ellenőrzés után. Mindegyik toszott alkalom egy jó negyed órát jelentett a drága időmből, ahogy közben néztem az állatorvost ahogy az orrahegyétől a farkahegyéig nem is csak egy kütyüvel, és nem is egy elemcsere után, elkeseredetten kutat azután az istenverte szar után, bocsi de állandósult bennem a heves chip-ellenérzés. Nem mint ha már eleve ellenérzés mentes lettem volna amikor kötelezővé tették ezt az emberi chip előszobájának szánt marhaságot.

    A cikket minden “ez a törvény” résznél módosítani lehetne “ez az idióta törvény”-re. Csak egy ötlet…

    Isten bizony ha emiatt a sorozatos üzemzavar miatt mer valaki engem helyszíni bírságban részesíteni, “akkor már had szóljon” alapon feltornázom azt a béna szabálysértést pár év letöltendőre.

    Valamelyik kommentárhoz írt válaszában olvastam a “több a chip, nyilván több a probléma is” jelenségéről. Csak úgy általános élettapasztalat bővítésként szeretném jelezni, hogy az ilyen jellegű érveléstől minden jóérzésű embert a frász kerülgeti, és nem utolsó sorban persze felmerül a “de ha nincs a chip, a probléma sem létezne, így hülye statisztikákat sem kéne számolgatnunk” témaköre.

    Ha már hülye statisztikák, tud esetleg olyat ajánlani, amiből világosan kitűnik mennyi pénz ment el a kollektív csipezésre, míg eközben pontosan hány esetben segített bármilyen állatkának visszatalálnia felelőtlen gazdájához? Ugyanis nem hagy nyugodni a gondolat, hogy hajmeresztő aránytalanság lenne az eredmény.

    Ne tévesszen meg senkit bárki bármit is mondjon fentről, a kapitalizmusban hihetetlenül nem érdekel senkit a kis cukorfalat kutyukád mutyukád, istentelen pénzekről van itt szó csupán.

    • Kedves Kőhegyi Gergő!

      Nem gondolom, hogy az én asztalom lenne a törvényi előírások bírálata, elfogadom, hogy Önnek ez a véleménye, de sem Ön, sem én nem tudunk semmit tenni (törvényes keretek közt persze) ennek megváltoztatására.

      Statisztikát nem tudok, de a chip adminisztrációjával nekem is rengetegszer negyed óra ment el a drága időmből. Remélem, elhiszi, hogy a mikrochipezés nem az állatorvos meggazdagodásának legegyszerűbb módja (sőt). Mindenesetre napi szinten juttatunk haza elkódorgott kutyákat Biatorbágyon a chip segítségével, ez saját tapasztalat.

      Az, hogy Bella kutyájában 3 chip van, és egy sem leolvasható, valóban bosszantó, sőt, igencsak valószínűtlen. Ha én lennék a beültető állatorvos, saját költségemen megröntgeneztetném a kutyát, hogy valóban benne vannak-e a “behalt” chipek, és ha igen, akkor természetesen vendégem lenne egy újabb chipre, amit a betétel ELŐTT leolvasnék. De persze lehet, hogy a kollégák is így jártak el.

      Üdvözlettel,

      Dr. Demjén Zsófia

  12. Tamás says:

    Kijárós macskám chipje kulcsként nyitja a macskaajtót 🙂 Eddig még egyszer sem ragadt az udvaron (nem mintha zavarná…), pedig naponta legalább 5-10 alkalommal kimegy-bejön, szóval nálunk jól működik, nincs gond a napi 5-10 alkalommal történő leolvasással sem.
    Káros és fájdalmas. Hát hogyne… Hogy káros-e, azt nem tudom, de hogy nem fájdalmas, az biztos. Ivartalanításkor tették be és azóta sem fájdalmas, ha így lenne, igen hamar kiderülne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.