Úr és kutya c. előadás – riport Bálint Andrással és Schneider Zoltánnal

Riport Bálint Andrással és Schneider Zoltánnal egy különleges színházi előadásról, amelyben egy élő kutyaszínész is fellép.

Négy év óta először léptem be színházba. Nem mintha ne szerettem volna korábban – havi egy-két színdarabot biztosan megnéztem –, de apró gyermekeim felügyeletét igencsak nehéz megoldani (a kettőt egyszerre egyik nagyihoz sem merem „leadni”). Decemberben azonban szembejött velem ennek az előadásnak a plakátja, és nyomozni kezdtem. Amit olvastam róla, azonnal eloszlatott minden kételyt: Tudtam, hogy ezt nekem látnom kell, kerül, amibe kerül. Ugyanis – amellett, hogy az általam nagyra becsült Bálint András színművész tart irodalmi estet – egy élő, hús-vér kutya, Bajusz is fellép vele a színpadon! De a fantáziám itt nem állt meg, éreztem, hogy még ez is kevés. Én be szeretnék látni a színfalak mögé: hogy jött az ötlet, milyen érzés egy kutyával együtt szerepelni, hogyan zajlottak a próbák… És bármennyire is hihetetlen, sikerült (örök hála érte Tolmár Fanni sajtóreferensnek)! Bálint András igazgató úr, Schneider Zoltán színművész, valamint Lakatos Krisztin és Paróczai József, Bajusz úrfi kiképzői szeretettel vártak az előadás után, hogy kifaggathassam őket a részletekről. Mese nem volt, két gyerek a két nagyihoz – és férjemmel végre kettesben elmehettünk színházba. Akinek van kutyája, azért, akinek nincs, azért: kötelezően ajánlott darab!!! Az irodalom szárnyán, de teljesen közérthetően, mégsem hétköznapian vezet minket végig Bálint András a hol könnyeztető, hol humoros és kedélyes témán: gazda és kutyája különleges viszonyán. Aki nem látta, nézze meg feltétlenül, de nem árt iparkodni, mert a jegyek nagyon hamar elfogynak! Most pedig kukkantsunk be a színfalak mögé:

A Radnóti Színházba nem szabad kutyát behozni a színészeknek sem. Ennek elsősorban higiéniai vagy inkább fegyelemmel kapcsolatos okai vannak? – teszem fel a kérdést a főszereplőnek, Bálint Andrásnak, aki egyben a Radnóti Színház igazgatója is.

– Nem, nem lehet. Én persze régi kutyás vagyok, alapvetően nem zavarna, de itt nagyon kicsi a hely. Nem higiéniai oka van, hanem az bomlasztaná a fegyelmet. Ez pedig végül is egy munkahely.

Akkor mégis hogyan merült fel az ötlet, hogy egy élő kutya lépjen Önnel színpadra?

– Szerettem volna egy olyan irodalmi estet, ahol ezúttal nem egy szerzőt idézek meg, hanem – rendhagyóan – egy téma köré építem az egészet, mégpedig egy különös, megfoghatatlan kapcsolatra, a gazda és kutyája viszonyára. A magyar- és a világirodalom tele van jobbnál jobb kutyaversekkel, kutyaprózákkal.

Itt épp Bajusz hever színpadi gazdája lábánál

Itt épp Bajusz hever színpadi gazdája lábánál
Fotó: Vadócz Dávid

2011 áprilisában ezt eldöntöttem, és nagyjából nyárra már össze is állítottam az anyagot.
Amikor aztán augusztusban felolvastam a feleségemnek (Deák Krisztinának, aki a darab
rendezője – DZS), Rómeó kutyám szokása szerint a lábamnál hevert – mélyen aludt, álmában kicsit futkározott a lábaival. Néha felébredt és rámbámult – majd vakarózni kezdett, a hátára hengeredett.

Azt mondta Kriszta: Milyen jól néztek ki így ketten! Mi lenne, ha Rómeó ott lenne veled a színpadon? A kutyával csináld az előadást!

– Hát így jött az ötlet.

 

Mindenki rögtön elfogadta ezt? Vagy volt, akinek voltak fenntartásai?

– Szinte csak az volt: azt mondták a környezetemben mindenhol, hogy ezt nem lehet – nem lehet kutyát vinni a színpadra, képtelenség lesz megtanítani, hogy viselkedjen, és ne rontsa el az előadást. Valójában, a próbák során volt olyan pont, amikor én is meginogtam, és visszakozni akartam, de aztán a kitartás meghozta a gyümölcsét: a premierre összeállt a darab – kutyával!

Hogyan került épp Bajusz a képbe? Volt casting? Több kutya is szóba került?

– Az alapötlet az volt, hogy Rómeó kutyám lesz a társam a színpadon. Ő ismer engem, hallgat rám, úgy gondoltuk, ha én ott vagyok, talán meg tud majd barátkozni a szokatlan környezettel és a nézőkkel. Szegény, öreg csont… Már 16 éves lesz idén. Aztán novemberben, amikor először próbáltunk Rómeóval a színpadon, kétségbeejtő volt a felismerés: Nem tudtuk, hogy ennyire öreg! Nehezen mozgott, a fényben aggastyánnak tűnt… Nem, világossá vált, hogy Rómeó nem lehet a partnerem. Kellett egy másik kutya!

Portré Bajuszról, ahol úgy néz, hogy bárkit levesz a lábáról

„azonnal meghódította mindannyiunk szívét”

Csányi Vilmosnál is jártunk korábban, ő azt tanácsolta, mindenképp kan kutya legyen, mert jobban tanítható, kordában tartható. Aztán megismerkedtünk Lakatos Krisztinával és Paróczai Józseffel, akik profi kutyakiképzők és labrador retriever tenyésztők. Ők aztán megjelentek a castingon Bajusszal, a fiatal labradorral, aki azonnal meghódította mindegyikünk szívét. Kedves, engedelmes, türelmes volt, és világos szőrzetével egész jól mutatott a sötét színpadon. Ez is egy szempont volt. Hamar eldőlt: ő lesz a partnerem!

Az ember nem is gondolná, mi mindent kell figyelembe venni ilyenkor! És hogyan tudta Bajusszal megtalálni a közös hangot? Az első pillanattól sikerült egymásra hangolódniuk? Elfogadta Önt, mint „pótgazdit”?

– Igen, nagyon hamar megbarátkoztunk. Sosem volt gond. De azért máshogyan kell mozogni a színpadon, ha ő is ott van: Krisztináék, a gazdái megtanítottak, hogy óvatosan bánjak a gesztusaimmal, mert a kutya minden mozdulatot „jelnek” vehet.

Hogyan alakult ki, hogy mi lesz Bajusz szerepe? Szoros egyeztetésben voltak a kiképző/tulajdonosokkal, hogy mit lehet elvárni egy kutyától vagy mit nem? Vagy kész tények elé állították őket, hogy erre és erre lesz szükség?

– Nézze, azért nagy cirkuszi mutatványokra nem kellett számítani. Az alap az volt, hogy Bajusz kolléga egyáltalán fennmaradjon velem a színpadon. Nem egyszerű elvárni egy kutyától, hogy 10-15 percnél tovább koncentráljon, ezért alakítottuk úgy, hogy mindig kapjon valami kis feladatot: hol leültetem, hol lefektetem. Egyszer még ugráltatom is – ezt nagyon élvezi. Nem mondom, hogy könnyű közben a szövegre koncentrálni…

Persze, voltak dolgok, amik menet közben alakultak. Például az első dívány, amit díszletként hoztunk, enyhén lejtett hátrafelé, és nem volt elég mély. Ez kényelmetlen volt Bajusznak, nehezen maradt meg rajta. Mese nem volt, a dívány ment – végül is itt kell a legtöbb időt fekve töltenie. Aztán a piros kanapé bevált.

Nem állom meg, hogy ne tegyek fel egy kissé provokatív kérdést:

Portré Bálint Andrásról

Bálint András: „Nem volt igazuk.”

– A reklámszakmában azt mondják, kutyával és gyerekkel bármit el lehet adni. Van egy kis marketingoka is annak, hogy végül is élő kutyaszínésszel dolgozik?

Esetleg egy új típusú közönséget is próbál a színházba csábítani ezzel az előadással?

– Ó, igen, sokszor ért ez a vád, hogy csak ezért szerepel a kutya is. Ugyanakkor persze azt is mondták, hogy ezt lehetetlen megoldani: egy élő kutyát a színpadra vinni. Nem volt igazuk…
Az biztos, hogy itt most nagyrészt azok jönnek megnézni, akik maguk is kutyatartók.

Schneider Zoltánt is megkérdezem:

– Ön gyakran szinkronizál is. Mennyiben más ez, mint egy szokványos szinkronszerep?
(S. Z. Bajusz „magyar hangja”, ő segíti át az előadást, amikor kellemes, mély hangján – ami abszolút illik Bajusz alkatához – emberi szavakba önti a kutya „gondolatait”.)

– Annyiban más, hogy itt nem lehet hibázni. Ez élő, és ott és akkor kell közbeszólni, ahol és amikor a helyzet megkívánja. Ráadásul fele részben improvizáció, nincs minden szöveg megírva. Éppen ettől olyan sajátosan bensőséges az előadás, mert mindig az aktuális történéshez igazítjuk azzal, hogy Bajusz hozzáfűzi a gondolatait. Felmerült már az is, hogy „kevés a kutya”, de ez egy nagyon kényes dolog: azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ez Bálint András irodalmi estje, a kutya csak mellékszereplő. Persze, rengetegszer vissza kell fognom magam, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor alig állom meg, hogy ne szúrjak be valami poént, de nagyon vigyázni kell az egyensúlyra: egyrészt megzavarhatom Andrást a szövegben (akinek így is hihetetlen koncentrációt igényel az, hogy közben fegyelmezi, foglalkoztatja az ebet). Másrészt pedig nem lenne jó, ha egy poén agyonütné az amúgy értékesebb irodalmi idézetet. Egyszóval nagyon más ez, mint mondjuk egy filmet szinkronizálni. De nagyon szeretem.

Portré Schneider Zoltánról

Schneider Zoltán: „Itt nem lehet hibázni.”

Volt különbség például a próbák számában egy hagyományos színdarabhoz képest, ahol emberszínészekkel dolgoznak?

– Igen – veszi át a szót ismét Bálint András –, tulajdonképpen, mivel a szöveget már korábban megtanultam, így sokkal rövidebb idő kellett a próbákra. Egy hónap alatt összeállt az előadás. Persze, ez most nagyon könnyedén hangzik, azért voltak nehéz pillanatok. Az első próbán, februárban katasztrofálisnak éreztük a helyzetet: a fény, a hangok, a nyitóképnél gomolygó füst zavarták Bajuszt, iszonyatosan lihegett, hangos farokcsóválással verte a tamtamot az ágyon – ez pedig engem zavart nagyon. Nem tudtam koncentrálni, folyton tévesztettem a szövegben. Az előadás összeomlani látszott. Krisztának, a feleségemnek pedig lelkifurdalása volt: ő találta ki a kutyát, azt hitte, több havi kemény munkámat tette így tönkre. Aztán elvonultak a viharfelhők, és lassan kitisztult az ég.

Az előadások közt elég hosszú idő telik el (havi 1-2 előadás van műsoron). Szükség van próbákra, vagy már minden olajozottan megy? Szoktak „összepróbálni” az előadás előtt?

– Hatra jövünk be a színházba előadás előtt, ilyenkor átvesszük a kritikus részeket. Nagyobb próbára már nincs idő. De nincs is rá szükség, elég rutinunk van.

Megestek váratlan, mulatságos történetek? Előfordult olyan, hogy valami megzavarta őt előadás közben?

– A premieren volt talán, hogy talált egy legyet, és el is kapta. A közönség ebből valószínűleg semmit nem érzékelt, engem viszont nagyon megzavart. Rontottam a szövegben, egyáltalán nem voltam elégedett az előadással.

No, meg volt még egy mulatságos dolog még a próbák alatt, amikor igyekeztünk mindent kitapasztalni – persze akkor még nem volt kedvem nevetni rajta. Egy cirkuszi kutyaidomár tanácsára főtt marhahúst használtunk jutalomfalatként, hogy ne legyen túl kemény, ne hallatszódjék be a rágcsálás. A zakózsebembe beleragadt a főtt hús, és a kezem mócsingos lett, össze-vissza ragadt, nem volt mibe törölnöm. Akár egy eleven hentesbolt, úgy mászkáltam a színpadon, a kutya pedig csorgó nyállal követett. Hiába béleltük ki a zsebemet nylonnal, a nadrágomból akkor is csöpögött az erőleves, amit Bajusz szorgosan fölnyalt a padlóról. Így aztán visszatértünk a száraz jutalomfalathoz.

A színészeknek sokat számít a közönség visszajelzése. Van “jó közönség”, amelyik a színészt feldobja, és van olyan, amelyik lehangolja. A kutya érzi a közönség milyenségét? Ha igen, hogyan reagál erre, látszik-e rajta bármi, pl.: nagyobb kedvvel, beleéléssel játszik egy jobb közönségnek?

– Nem, őt nem zavarja a közönség. Az elején persze érdekesnek találta, folyton lefelé nézegetett a nézőtérre – érdekesek voltak a szagok, a hangok. De mára már rutinosan koncentrál a saját feladatára.

Színészek közt íratlan szabály, hogy nem esznek előadás előtt hagymát, fokhagymát, hogy ne toljanak ki a kollegáikkal. Volt rá példa, hogy Bajusz megszegte ezt a szabályt? Persze nem feltételezem Bajuszról, hogy ő fegyelmezetlen kutya lenne, de az ebek általában igencsak szívesen felkapdosnak az utcán…hát…nem éppen higiénikus dolgokat.

– Nem, nem volt semmi ilyesmi.

– Egyszer András evett valami csirkét, az nagyon nem tetszett Bajusznak, beszéltem vele! – viccelődik Schneider Zoltán, és közben a simogatásért kuncsorgó Bajuszt próbálja álszigorúan fegyelmezni: – Hé, menj odébb! Mi nem érintkezhetünk!

Miért nem? – csodálkozom.

– Hát én vagyok a hangja, az képtelenség, hogy a hang és a test egy időben, egy helyen… – folytatja a tréfálkozást Schneider Zoltán, aztán megszán, és elmagyarázza. – Valójában azért nem szerencsés, ha nagyon barátkozunk, mert így is nehéz sokszor
visszatartani, hogy ne jöjjön le a színpadról, amikor a hangomat meghallja. (Zoltán oldalt áll, az egész előadás alatt nem látják a nézők, ő viszont rálát a két főszereplőre, hogy megfelelően tudjon reagálni a váratlan helyzetekre is – D.Zs.). Pedig néha úgy megdögönyözném!

Bajusz és magyar hangja, Schneider Zoltán

Bajusz és magyar hangja, Schneider Zoltán

A saját kutyájuk egyébként hogyan fogadja Önöket egy előadás után (idegen kutya szagával)?

– Nálunk ezzel nincs gond, mert Bajusz egyik kölyke a mi kutyánk lett. – mondja Bálint András – A premier előtti este hoztuk haza. Úgyhogy Walter legfeljebb „hazai szagokat” érez. Rómeót sem zavarja. Tényleg, neked van kutyád, Zoli? – fordul oda kollegájához.

– Nincs, nekünk nincs.

Mennyire helyhez kötött az előadás? Fel tudnának lépni vele máshol is?

– Egyszer próbálkoztunk vele Szentendrén, a szabadtéren, de az katasztrófa volt. Itt azért egy zárt tér van, nyugalom.

– Igen, ott majdnem lement a közönség közé – veszi át a szót Schneider Zoltán –, és megzavarták a fotósok is. Úgyhogy inkább nem visszük máshova.

Meddig tervezik az előadást? Nagyon sikeres…

– Ameddig van közönség – tárja szét a karját Bálint András mosolyogva.

Portré Bálint Andrásról

Bálint András: „Ameddig van közönség”

Akkor sosem vehetik le a műsorról – mondom –, mert nagyon népszerű. Én január elején néztem, akkor már a márciusi előadásra is csak két szabad hely volt.

– Nem panaszkodunk, valóban mindig teltházas.

Még egy utolsó kérdés. Gondolom, nem szeretnének „bolhacirkuszt” a színházból, de terveznek még esetleg hasonló darabot (állatok bevonását)?

– Igen, egy komodói sárkányt, mindenképp. Majd Adéllal játszik. – mosolyog szélesen Schneider Zoltán, mert nyilván elképzelte Kováts Adélt (a Jelenetek egy házasságból c. színdarabban a partnere – D.Zs.), amint elővezetik neki az ötletet.

Már amikor feltettem, éreztem, hogy ez az utolsó ostoba kérdés volt. Hiszen Bajusz nem azért léphetett a színpadra (és ezúton emelem kalapom Deák Krisztina zseniális ötlete és Bálint András állhatatos kitartása előtt, hogy színpadra léphetett), mert kellett valami hatásos látványelem. Hanem mert kutya nélkül az úr is… csak egy úr lett volna. Így viszont hirtelen ismerőssé vált és egyenesen a szívünkbe talált. Bajusz jelenléte kiemelte a poénok humorát, vígasztalt és reményt adott a keserű részeknél. De nem csak ránk, nézőkre volt hatással – hadd zárjam soraimat egy idézettel Bálint András írásából:

”…a kutyával való szereplés az emberi kapcsolataimat is alakítja. Figyelmesebb vagyok másokkal, határozottabb és egyben megértőbb főnök lettem. Sokat javultam az apa-gyerek, tanár-tanítvány, igazgató-beosztott viszonylataimban. Bajusz arra bíztat, hogy legyek határozott, de ugyanakkor nagyon kedves; ellentmondást nem tűrő, de igazán megértő, és merjek dicsérni, ha valaki jól teljesít. Kicsit nagyzolóan azt mondtam, hogy jobb ember lettem ettől az állattól.”

 

dr. Demjén Zsófia

állatorvos, ‘online állategészségőr’

www.vitapet.hu

***

A cikk második része, ahol a kutyakiképzőkkel beszélgetek, itt olvasható: http://vitapet.hu/ur-es-kutya-riport-2

A színház saját honlapján itt látható az előadás oldala (és jegyet is lehet rendelni).

Te mit gondolsz erről?

hozzászólás

About Dr. Demjén Zsófia

Dr. Demjén Zsófia vagyok, állatorvos, állategészségőr.
This entry was posted in Kutya, Viselkedés and tagged , , . Bookmark the permalink.

One Response to Úr és kutya c. előadás – riport Bálint Andrással és Schneider Zoltánnal

  1. Pingback: Az Úr és kutya c. színdarab kutyaszínészének gazdáival készült riportVitaPet.hu az Állati Jó Egészségért

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.